Utazás a tudat alá

DEEP TRIP

DEEP TRIP

Adnak akkor is, ha kevés van 24.

Ilyen az, amikor megtapasztalod az emberséget Marokkóban. Ugyanazt, amit például Erdélyben is szeretsz.

2019. március 02. - Zoran Božić

Steve Jobs is állandóan kitalált magának párhuzamos valóságokat. Vendég Tibi is ezt csinálja, ameddig a "tájleíró" része tart a következő vendégposztnak. Na, jó, igazából csak tárgyi és számszaki tévedésekkel van tele a következő írása, de aki lemaradt volna, vagy érdekli a valóság, az innen tájékozódhat:

Amine, a Bob Marley klón 11.

 

Egyébként ezt csak azért fontos megjegyeznem, mert szeretem a következetességet, na meg hogy nehogy azt gondoljátok, hogy hülyék vagyunk. A szóban forgó eltérések a történet szempontjából igazából teljességgel lényegtelenek, minden kedves olvasó igyekezzen leszűrni az olvasottakból AZ üzenetet! Én meg majd szinte észrevétlenül jelzem, hogy mi az, ami nem úgy vót'.

Ugye nem vagyok egyedül azzal a késztetéssel, hogy este az utcán sétálva benézzek az ablakokon? Ugye ti is olthatatlan vágyat éreztek  arra, hogy betekintsetek mások otthonába? Minél messzebb vagyok otthonról, annál erősebb ez az érzés, annál jobban szeretném meglesni, hogyan is élnek ők, milyenek a bútorok, hogyan van berendezve az otthonuk. Ebben a posztban azt mesélem el, hogyan teljesítette be Marokkó ezt a vágyamat, és mit láttam. Természetesen leírom majd a szubjektív véleményemet is. Lássunk neki!

A történetünk szempontjából mindegy is, mit csináltunk egész nap, mert azon a napon minden oda vezetett, hogy belépjek majd annak a bizonyos marokkói otthonnak az ajtaján. Az előző esti elmélkedés után meghívást kaptunk az egyik srác otthonába egy vacsorára (Aminehoz). Az este a vacsorához szükséges bevásárlással kezdődött. Mivel mi voltunk a vendégek, mi vittünk mindent, a srácok pedig segítettek az összetevők beszerzésében. Hús, zöldségek és ami a lényeg, egy vagy két üveg bor. A mennyiségre már nem is emlékszem pontosan. A húst a helyi hentesnél vettük. A bolt nyitott volt az utca felé, és itt lógtak kint a nyers húsok minden hűtés nélkül. Nem volt túl gondolva a dolog, de akkor már nem voltak étellel kapcsolatos félelmeim. Mindent megettem, amit elém raktak. Itt természetesen kellett pár fotó, hogy itt jártunk és vásároltunk, és a nyers combok ott lógtak mögöttünk. Először úgysem akarják majd otthon elhinni.  

Turista fotók a hentesnél:

52973971_398766260880510_3690219545487736832_n.jpg

53464707_1485074871629462_2554925557326282752_n.jpg

Miután mindent beszereztünk, egy kis szervezés után elindultunk a vendéglátónk otthona felé. Tekeregtünk a szűk óvárosi utcákban, melyek hol jobban, hol kevésbé voltak kivilágítva. Valahogy a vásárlással és a szervezéssel elment az idő, így elég későre járt már, mikor megérkeztünk a házhoz. Itt derült ki, hogy a ház úrnője, vendéglátónk anyja, nem tudott a meghívásról, emiatt pár percet az utcán kellett várakoznunk, mire mindent elrendeztek, átbeszéltek, és bebocsátást nyertünk. Közben azt is megtudtuk, hogy ebben a házban három generáció él együtt. Szám szerint, ha jól emlékszem öten (Nem jól emlékszik :D Kilencen laknak ott, plusz egy albérlő család), plusz egy másik vendég, de róla majd részletesebben később. Így érkeztünk mi is öten. A következő pár sorban megpróbálok mindent tényszerűen leírni, és később jön hozzá majd a vélemény. Ahogy beléptünk az ajtón az utcáról, balról azonnal a mini konyha volt, jobbra már a lépcső alatt pedig a mellékhelység. Szűk lépcsőn fel az első emeletre, ahol a vendéglátónk szobája jobbra, a testvére családjának szobája pedig balra volt. A legfelső emeleten (ami fölött még van kettő) pedig a ház legidősebbje, az anyuka, de oda már nem mentünk fel. Nem is mehettünk volna szerintem (De.). A helyi barátunk szobája nem volt több mint hat négyzetméter, ebben körben ágyak voltak, ahol hatan csak szűkösen fértünk el. Ide letettük magunkat, és innen figyeltük az eseményeket és vártuk, hogy elkészüljön a vacsora. A ház minden szegletében picit nyirkos, dohos szag terjengett, nem volt zavaró, de csukott szemmel is emlékeztetett rá, hogy itt minden öreg és története van már. A meszelt falak itt-ott enyhén mállottak, de látszott, hogy az adott lehetőségekhez képest próbálták rendben tartani. Csak sejteni tudom, mekkora erőfeszítés lehetett az ottani anyagi körülmények között. Hamarosan pontosan meg is tudtuk, hogy mit is jelent a három generáció egy fedél alatt. A vendéglátónk idősebb testvére is itt lakik a családjával, két kicsi lánnyal. A nagyobb lány, körülbelül négyéves lehetett, először csak az ajtóra akasztott függöny védelméből méregetett bennünket, de ahogy telt az idő, egyre közelebb merészkedett, sőt egy kis idő elteltével már be is ült közénk. Szerintem szórakoztatóak lehettünk neki, mind a négyen nagyon fehérek, egyikünk hosszú barna hajjal, másikunk pedig kopaszra borotvált fejjel. Onnan abból a nézetből én is jól szórakoztam volna. Ezután jött a meglepetés. (a kislány és a meglepetés a fent linkelt poszton ingyenesen megtekinthető)

Pár sorral feljebb említettem már a “másik vendéget”. A család gyakorlatilag szinte “örökbe fogadott” egy 10-12 hónapos csecsemőt. Az anyja egyedül próbálja nevelni, és ha éppen munkában van, akkor ennél a családnál van akár napokra is.

Adnak akkor is, ha kevés van.

Számomra itt volt a csúcspontja ennek az utazásnak. És ez a kulcsmondata a posztjaimnak. Adnak, gondoskodnak és odafigyelnek egymásra. Lehet, hogy számunkra is követendő példa lenne? Több van, mégsem osztjuk meg. Nem az egyéneket hibáztatom ezért, én sem vagyok jobb, sajnos ilyen a berendezkedésünk. Vissza a csecsemőhöz. Engedték, hogy kézbe vegyük, és velünk legyen. Egy kis csoda volt a maga kis kakaó színével és azzal az eredendő kíváncsiságával, amellyel nézett ránk. A kicsi mindenkit megérintett ott belül, próbáltuk folyamatosan szórakoztatni, és a kedvében járni. Bearanyozta azt az estét. Pár perce ki kellett szakadnom ebből az idillből, amikor az elfogyasztott helyi bor meghozta a hatását. Lementem a mellékhelységbe, ami sajnos már nem okozott meglepetést. Ellentétben a szállásunkkal, itt nem volt angol WC. Itt újra elgondolkoztam, mennyi okunk is van nekünk panaszkodni az anyagi lehetőségeinkre? Marokkóból nézve megvan mindenünk. Tudom, hogy nem ehhez hasonlítjuk magunkat, de érdemes lenne néha megállni pár pillanatra, és értékelni azt, ami megadatott. Küzdjünk, tegyünk a többért, jobbért, mert ilyenek vagyunk, de néha meg kellene állni, körbenézni, és köszönetet mondani, hogy elértük azt, amiben vagyunk. Aki vallásos, az annak a bárminek, amennyiben egyéb beállítottságúak vagyunk, akkor magunknak.  Én az utóbbi pár évben rászoktam erre, és higgyétek el, jót tesz!

Az elkészült ételt a szokásos módon fogyasztottuk el: mindenki a nagy tálból, kézzel evett. Beszélgettünk függőségekről és azok leküzdéséről, családról, utazásról, iskolai évekről. Viszont itt a naplementés beszélgetéshez képest csak a felső kérget kapargattuk. Nem mentünk olyan mélyre, mint a parton. Talán hiányzott hozzá az inspiráló környezet. Mindenesetre én megkaptam az igazi különlegességet azon az estén, hogy egy szállodai szoba helyett tényleg az ottani körülményeket láthattam, és hogy hogyan élnek az ottani átlagos emberek. Érdekes volt látni, hogy abban az anyagi helyzetben is odafigyelnek és segítenek egymásnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://deep-trip.blog.hu/api/trackback/id/tr8114662501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2019.03.03. 23:37:48

Oszt milyen nyelven beszelgettetek a marokkoi csaladdal a fuggosegekrol, szerbul? Gandzsa-ultetvenyre is elvittek? Maszkot huztak a fejetekre, ahogy szokas?

erkölcsi hulla 2019.03.04. 10:17:17

Nem biztos hogy jól emlékszem, de nem ezen a csodálatos helyen fejeztek két feminista lgbt nőt pár hónapja?
A zindex asszem úgy hozta le hogy elvágták a torkukat, pedig a neten mindenhol máshol lefejezésről szóltak a hírek.

erkölcsi hulla 2019.03.04. 10:57:48

Meg is van:

"két fiatal skandináv nő azért utazott Marokkóba, mert túrázással akarták tölteni az ünnepeket. Az egyik éjjel azonban négy férfi berontott a sátrukba, és kivégezték őket. A terroristák az egyik nőt élve lefejezték, az erről készült felvételt elküldték a nő ismerőseinek."

Bkkzol 2019.03.04. 11:52:57

nem szoktam mások ablakán bekukucskálni, nincs késztetésem se rá!
Marokkó nagyon jó hely lenne a marokkóiak nélkül.

kiskutyauto 2019.03.04. 18:23:42

Minden észak-afrikai országnak két (meg több) arca van... Van az alapvető igénytelenség és nyomorral határos nélkülöző egyszerű köznapi emberek különféle szinten dolgos élete; meg van a gazdagok zónája, luxusnegyedek, villák, paloták... ha egy nyomornegyedbe megyünk, akkor még a WC is nyilván borzalmas, még lehet hogy patkány is harap seggünkbe... azért még a marokkói átlagemberek élete sem ennyire nyomorult, mert ez még egy viszonylag fejlett és gazdag arab ország. Szóval valamit megláttál Marokkó nyomorgó részéről, ami nem reprezentálja túlzottan az országot...
Szerintem felesleges erőlködni, akit érdekel és meg tudja oldani, el tud menni. Van ezeregy úti- és egyéb könyv... tehát ugyanaz drappban leírva tízezredszer... teljesen feleslegesek lényegében nem más mint bit pazarlás és szellemi önkielégítés ilyen blogokat írni... persze érdekes, és biztos lesz mindig pár ezer (?) tapsoló bamba birka olvasó is hozzá... De nyitott világot látott és valóban gondolkodó bölcs ember, szánalomnál és undornál többet nem tud érezni...
süti beállítások módosítása