Utazás a tudat alá

DEEP TRIP

DEEP TRIP

Az ürügy 02.

2018. november 28. - Zoran Božić

Filmbuzi vagyok. Meg zenebuzi is.

Mindig, mindenben azt figyeltem, hogy hogyan lehetne belőle film. De szigorúan olyan, ami ad valamit azon túl, hogy meg lehet enni közben egy vödör popcornt. Ezek az ötleteim folyamatosan csak szaporodtak és szaporodtak. Az eddigi tapasztalatom az volt, hogy amibe sikerült belevágnom (bármiről legyen is szó), azt mindig sikerült véghez vinnem. No, nem mindig elsőre, de az a híres élet iskolája - ahová olyan sok okos ember jár amúgy – megtanította, hogy amit nem adunk fel kudarc esetén, annak igen ízletes gyümölcse lesz. Szóval tudtam, hogy ha belekezdek úgy rendesen, akkor végig tudom vinni az ötletem. Pár éve megpróbáltam először. Leléptem egy nyáron Kunfehértóra, hogy majd ott pár hét alatt egyedül jól megvalósítom magam. Ha jól emlékszem, három nap után már jött a helyzet, hogy takarodni köllene haza, mert megoldandó feladat van. Itt derült ki először, hogy ez nem így fog menni, vagyis hogy így nem fog menni.

A következő nekifutás az volt, hogy majd én mindig a ráérős óráimban előveszek egyet-egyet a közben csak szaporodó ötleteimből, vázlataimból és elkezdem kidolgozni. Én. Azelőtt volt halott ez az ötlet, mielőtt a szüleimnek köszönhetően becsapódtam a Földbe.

Azt mondják, a fizikai sérülések sokszor lelki dolgokra vezethetők vissza. A sajátjaim, nevezetesen a térdszalag-szakadásaim 90%-ban a lúdtalpamnak, a mindenkori dilettáns edzőimnek (innen üdvözlöm a magyar focit), és annak a hozzáállásnak köszönhettem, hogy nem csinálok semmit félgőzzel. (A néptánchoz nem nyúlunk, mer’ kitöröm a fejedet!)

Ez a laza hét műtét finoman, nem tolakodva segített abban, hogy ott tudjam hagyni azt a kurva focit. Aki sportolt már komolyan, az tudja, hogy milyen nehéz abbahagyni. Adrenalin, tesztoszteron, drog. De így a fentiek megoldották helyettem. Köszi! Bónusz, hogy kaptam időt nyugodni és gondolkodni. Egy pillanat alatt megszületett a döntés. A komolyabb munkahelyi projektjeinket lezárjuk novemberben. A kutyának nem fogok hiányozni, ha decemberben lelépek. De hova? Elég hosszú a listám, amin végig kell mennem, mielőtt elpusztulok (nehezítő tényező, hogy szívesen megyek vissza oda, ahol egyszer már nagyon jó volt), de sokat segít, hogy alacsony költségvetésből kell megoldanom a dolgot. Emiatt pikk-pakk kiestek komoly, végső győzelemre esélyes országok, mint Izland, Japán vagy Új-Zéland. A köztes kiesőkkel most nem foglalkoznék, a végére maradt Marokkó és a Kanárik. Az észérvek helyét innentől átveszik a megérzések. Marokkó, Essaouira. Magyarázat nincs. (A kanárikat nyugtassa a tény, hogy ők lesznek a következők) A kiválasztott városról a jegyrendelésem előtti napig életemben nem hallottam, de pont olyan, mint amit megálmodtam magamnak.

Lelövöm előre: a forgatókönyvírással véletlenül sem haladtam úgy, ahogy terveztem, azonban egy cseppet sem bánom, mert meglehetősen fasza élmények akadályoztak a haladásban. Írni meg legközelebb egy elhagyott kunyhóba megyek egy erdő közepére.

Átugorva azt a pár hetet a repülőjegy megvásárlása után, egy szép csütörtök estén elkezdek összepakolni a másnap reggeli induláshoz. Mégis három hétre megyek és kicsit messzebb, szóval nem árt rászánni az időt. És másnap, az utazás napján jött is az első meglepetés...

Szolgálati közlemény: Azt elmulasztottam tisztázni, hogy a bejegyzések nem a helyszínen, hanem utólag, az utazás után készülnek, emlékezetből. A képek nem mindig követik az időrendi sorrendet, ezért azokon néha feltűnnek olyan közismert emberek, akik az utazásom utolsó napjaiban csatlakoztak hozzám.

A bejegyzés trackback címe:

https://deep-trip.blog.hu/api/trackback/id/tr2614402368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása