Ennek a vendégségnek még nem akar vége szakadni, de ne bánjátok! :)

Beleömlött a kontrasztanyag az egyszerre megélt, egy időben és térben történt emlékek közé, és előjön az ingerküszöbök közti különbség. Az óceánparti magasságok utáni mélybe zuhanás számomra annyira nem volt meghatározó esemény, hogy egyenesen nem is emlékszem rá, így nem zuhantunk együtt Tibivel (aki egyébként a vendég). Azonban mivel ez itt épp nem fizetett tartalom, vagy propaganda anyag, semmi nem kényszeríthet arra, hogy csak jó dolgokat írjunk. Magvasabb gondolatok következnek annál, mint hogy melyik fűszeresnél olcsóbb a kurkuma. 

#Nofilter #nomékápp

Ahogy a legutolsó vendégposztomban ígértem, itt most mélyebbre fogunk menni. Volt pár olyan momentum ezen az úton, ami meghatározó volt. Ezekből kettő is egy estén történt. Lássuk bővebben!

A nap hátralevő részében csak sétálgattunk a városban, egy kávé itt, egy gyors kaja ott, és természetesen az előzőekben taglalt frissítő gyümölcslevek. A terv az volt, hogy megnézzük a naplementét a tengerpartról, mielőtt belemegyünk az éjszakába, ami ebben az esetben a város halász-kocsmáját jelentette, ahol a helyieknek is szolgálnak fel alkoholt. A naplementét az óváros falán kívülről néztük. Becsatlakoztak hozzánk a helyi srácok is, akikkel előző este találkoztunk a vacsoránál. Hoztunk egy üveg bort, leültünk és néztük az elképzelhetetlenül vörös naplementét. Ilyen erőset szerintem soha nem láttam még, szinte minden másodperccel változott az égbolt színe, ahogy ereszkedett a Nap. Egy megállított pillanatban láttuk az idő előrehaladását azzal, ahogy egyre lejjebb bukott. Valószínűleg ez a pillanat hozta a magvas közös gondolatokat a srácokkal - az univerzumról, arról, hogy mi lenne egy kozmikus találkozás kimenetele egy másik fajjal? Fel tudnánk-e lépni egy ilyen helyzetben, mint emberiség? Ő, én, mi, ők a végén mind egy fajhoz tartozunk. Ha a földet kívülről nézzük, nincsenek határok, nincsenek vallások, mind ennek a bolygónak a lakói vagyunk. Nincs jó válasz, csak játszani kell a gondolattal, és hátha találunk közös nevezőt tőlünk oly különböző emberekkel is, ha nem is értjük meg őket, de befogadjuk azt, ami jön tőlük, és tanulunk belőle.

A végén mind ugyanonnan jöttünk...

Ezt az elmélkedést segítette a Hold számomra különleges helye és formája a sötétedő égen. Szinte szabad szemmel lehetett látni a távolságát. Tudom, furán hangzik, de én ezt éreztem. Folytattuk a beszélgetést az utazásról, ki merre járt. Számomra itt tudatosult a tény, hogy a hatóságok igencsak megnehezítik, hogy a helyiek utazhassanak, ugyanis csak egy nagyobb összeg ellenében kapnak vízumot. Nem akarok én sem belemenni itt az aktuálpolitikába, én itt csak az egyén szintjén láttam a vágyakozást arra, hogy felfedezzék a világot. Mindent, amit tanultak és hallottak, az ide érkező turisták mesélték nekik. Ebből a belső gondolkodásból, amit közösen éltünk meg, egyetlen esemény zökkentett ki. Egy ugyancsak a parton tartózkodó turistának valaki ellopta a mobilját, és a rendőrök kérdezték a velünk beszélgető helyieket, hogy láttak-e valamit. Fura érzés, amikor elrugaszkodunk a valóságtól, és egy ilyen történés egyszerű említése milyen hirtelen visszaránt a talajra. Emberek vagyunk, nem tudunk egységesen fellépni, utáljuk egymást bőrszín, szemállás, vagy a múlt történései miatt. Vajon megéljük, hogy ez gyökeresen megváltozik valami külső behatástól, vagy csak magunktól? Őszintén szólva, nem hiszem...

Volt már egy naplemente-szépségverseny korábban. Ez itt egy másik. Mi megkíséreljük, de úgyis tudjátok, hogy fotóval nem lehet helyettesíteni az offline élményt.

Ebből a vörös színnel körbevett gondolkodásból mentünk tovább a helyi éjszakába. Egyértelműen ez is egy utazás volt fényből a sötétségbe. A város szűk falai között kószáltunk a kocsma felé. A séta végén egy sötét vasajtó elé értünk, amin át is tudtunk lépni egy gyors, de annál alaposabb face kontrol után. Az az ajtó nemcsak a teret választotta el, hanem egyfajta időkapuként is funkcionált. Ahogy beléptünk, minden valahogy ismerős volt, csak nem a mostból, hanem a 70-es évekből (’82-ben születtem). Ragacsos kőpadló, ritkán elhelyezett, rozoga fém székek és asztalok, koszos poharak és bunkó kiszolgálás a pultnál. Ha jobban belegondolok, nem várhattam mást. Nem is tudom, mi járt a fejemben, amikor arra tartottunk, talán nem is volt elvárásom, csak sodródtam. A kínálat sör, bor és whisky volt. Két fajta sörből lehetett választani, a bornál pedig azt hiszem, nem is mertük megkérdezni, mi a „választék”. Mindenhol mélyen a falakba ivódott a cigi-, hasis-füst és szétlocsolt pia szaga. Úgy szívták a hasist mindenhol, mintha nem lenne holnap. Azt hiszem, ez a hely volt a válasz az ott lévőknek minden elnyomásra, problémára. Mintha mindenki elhozta volna a saját baját, baklövését, hibáját, dilemmáját, kellemetlenségét, és itt lemosta volna magáról a tudatmódosító szerekkel. Számomra mindent áthatott a negatív energia. Abból az elmélkedésből, amiben a parton voltunk, átléptünk a meg nem oldott problémák vidékére. Innen egy év távlatából, olyan érzésre tudok visszaemlékezni, mintha belépnénk a purgatórium kapuján. Minden lelki szenvedés ott volt, abban a térben. Ennek megfelelően én nem is tudtam magam elengedni. Inkább egy testen kívüli lázálom-szerűségnek fogtam fel az egészet. Nyitott voltam, de nem tetszett az, ami bejött. Sokszor a nyelvi korlátok miatt nem értettem, mi történik körülöttem. Miért rángatja egymást két vendég, miért veri orrba az egyiket a kocsma kidobója, miért maradhat a másik. A közös zenélés miért vált át hirtelen értetlenkedésbe, majd veszekedésbe. Itt azon kellett dolgoznom, hogy az addig elért közvetlenségemet egy kicsit visszazárjam. Hasznos, jó dolog a nyitottság, de jobb, ha tudjuk kezelni, és tudjuk, mikor zárjuk be egy kicsit. Sajnos nem kell mindent befogadni. Fura volt, amikor egyikünknél előkerült egy mobil, hogy megörökítsük a zenélést, de a kidobó azonnal erősen figyelmeztetett, hogy itt nincs videó. Mintha a purgatóriumban nem készülhetne felvétel az „élők” számára. (Szerk.: azért nem lehet videót készíteni, mint ami miatt újságba csomagolva lehet csak szeszt venni: hivatalosan tilos a fogyasztás, ezért nem jó, ha bizonyíték terjed róla. Örüljön mindenki, hogy a hatóságok behunyják a szemüket.) Nyilvánvaló volt, hogy ne várjak sokat a mosdótól, de az ottani tapasztalat tovább erősítette a negatív élményeimet. Az elfogyasztott alkohol sem tudott változtatni az érzéseimen, inkább csak még álomszerűbbé tette az egészet, illetve egyre többször kellett mennem az előzőekben említett mellékhelységre. A kocsmában eltöltött pár óra után még kimentünk az éjszakai óceánpartra. Én itt vártam a csehóban tapasztaltak lecsengését. Talán úgy gondoltam, hogy az esti enyhe szél egyszerűen elfújja azt a rám ragadt keserűséget. Nem sikerült. Táplálkozva a napközbeni pozitív élményekből úgy döntöttem, hazamegyek és inkább lefekszem, bízva abban, hogy talán az alvás majd segít. Segített, de az már egy másik történet.