Utazás a tudat alá

DEEP TRIP

DEEP TRIP

Éjjeli túra egy nomád hippi-tanyára 14.

Semmiből jött lehetőség, hogy megismerjem a civilizáció elhagyást marokkói módra: Ember és természet összebútorozására tett romantikus próbálkozás ez.

2019. január 06. - Zoran Božić

Kirándulás Mustafához

Ott tartottam, hogy az oázisos piknik fáradalmainak kipihenése érdekében éppen sör-gitár-éneklés tengelyen mozogtunk a "Lyukban", amikor is éjfél körül Zakarias meghívott minket a tanyájukra, ami igazából nem is tanya. Inkább nevezzük természet- és állatbarát hippi-telek kezdeménynek, de ezt abban a pillanatban még nem tudtuk. Egy amerikai és egy svéd srác jött még velünk, akiket annyi ideje ismertünk, amennyi idő alatt a kölcsönkért gitáron két dalt eljátszott az egyikőjük. Öt perc alatt megbeszéltük velük, hogy megyünk, mivel nem láttunk értelmes okot, hogy miért ne. Igen, ez is valószínűleg egy olyan veszélyes dolog, amit sokan nem tennének meg.

Az alábbi zenét nem csak az ijedősöknek kínálom, hanem mindenkinek, aki valaha egy kicsit is idegállapotba került. Olyan, mint a vörös fény. Nyugtat.

Ő Zakarias, a meghívónk:

img_20171209_225617-1.jpg

Az oroszlán a Mustafa, aki a házigazda (bocs a szar minőségért, de ahol kibaszás jár a fotózásért, ott már ennek is örülni kell):

img_20171207_225153_1.jpg

Felkeltettünk egy a kocsijában alvó random taxist, és előadtuk neki a helyzetet. Annyira nem volt belőle gond, hogy ott is maradt velünk a reggeli munkakezdésig. Tüzet raktunk, teát főztünk, ment a jammelés. Zakarias pedig közölte, hogy neki ne merjen itt senki semmit megköszönni! Most szól utoljára, hogy mindenki érezze magát kurvára otthon, és legyen minden magától értetődő. Ezt elég agresszíven adta elő :) Már hajnalodott, amikor épp tárgyaltuk az amerikai, svéd, marokkói és magyar csajokat, és egyszerre azt éreztem, hogy engem valaki figyel. Megfordultam és egy kb. tízfős, szürke szamárcsorda képe rajzolódott ki a ködös hajnali fényben, pár méterre tőlünk. Zakarias megindult feléjük és egy kötelet tett az egyik szamár lábára. A többiek elszaladtak, de ez a csacsi meg sem próbált utána kiszabadulni, beletörődött, hogy mostantól túsz. A vad szamarak egyébként rendszeresen bejárnak hozzájuk kaját lopni, így, hogy túszul lett ejtve, legalább nem kell lopnia, hanem kapni fogja az ellátást, de cserébe be lesz fogva dolgozni. Igaz, hogy nem mustangok voltak, de jól esett látni őket szabadon vágtázni. Vagy milyen szót kell használni szamarak esetében? A szamárvadászat után egymás hegyén-hátán alvás következett két sátorban, majd világosban már meg is tudtam nézni az egész helyet, ahol voltunk, amiről beszélgettünk. Mustafa örökölt egy földdarabot, amin az égvilágon semmi nem volt kisebb-nagyobb köveken kívül. Öt hónapja eldöntötték Zakariassal és még két sráccal, hogy ideköltöznek. Elég buzi-bulinak tűnik, de nem az. Mindkettőjüknek volt nője és gyereke is, de elhagyták őket a csajok, mivel nem akartak nomád hippik lenni egy olyan helyen, ahol se víz, se áram, se semmi. Teljesen érthető. Viszont a srácok nagyon eltökéltek voltak abban, hogy el a városból. Mondjuk, más komoly tervük se volt, de azért szépen lassan fejlődtek. Mind zenélnek, kézműveskednek és festenek. Ebből lett pénzük, amin lovakat vettek. A szamarak kutyák és macskák önként jelentkeztek be, de nem csak hogy maradhattak, hanem még ők is jobb ellátásban részesültek, mint a gazdáik. Ha az összes háziállat megkapta a saját kajáját és gyógyszerét, a lovak meg lettek futtatva, csak utána eszik az ember. A kaja itt úgy nézett ki, hogy mindenki bedobta, ami nála volt, és összeütöttünk egy rántottát némi zöldséggel, amihez volt még pár pita. Körbeülte mindenki a tálat, a házigazda osztotta mindenkinek a pitát, és szépen kiettük a tálból, ami benne volt. Kevés volt, de mindenki figyelt, hogy ne vegyen többet, mint a társai. Testvériesség. De azért ez itt kemény élet. Traktorral hozatnak vizet meg benzint, hogy legyen néha áram, meg ne pusztuljanak szomjan. A területen található kövekből építenek kerítést, épp kutat ásnak (amiben vizet találtak kb. egy héttel azután, hogy mi ott voltunk), a lovaknak nagyon szép karámot építettek, de a saját kényelmükre nem sok energiát fordítanak.

Ez itt a konyha és ebédlő. Egybenyitva a lovak éléskamrájával és a világgal. Általánosságban nem sok csapadékra számítanak, ez látszik, de itt épp a lókaját pakoltuk össze és takartuk le fóliával, mert komoly esőzést jeleztek a meteorológusok. (Ez az eső meg is jött és okozott is meglepetést, de erről majd később)

img_20171210_102338-1_1.jpg

Ez a két hálószoba, majd a kert azon része, ahol már összerendezték a köveket:

img_20171210_102347-1_1.jpg

Ez itt a kert. Háttérben a toalett, középen a tolvaj, elől az éjszak maradványa.

img_20171210_102401_1.jpg

A hajnalban befogott szénatolvaj:

img_20171210_102416-1_1.jpg

Készítettek mellékhelységet a vendégeik részére, ami kiválóan használható cajon helyett. Zakariás maga egyébként a gyengeség jelének tekinti az angol wc használatát. Ő maga a természetben, fák tövében szokott szarni, mert szerinte az a normális.
img_20171210_102504-1.jpg

Ez itt a kert 2. Itt még az eredeti állapotok uralkodnak:

img_20171210_102510_1.jpg

Minden közös

Akinek van, attól elvárják, hogy adjon, de ők is beleteszik mindenüket. Képzeljük el azt, hogy egy valakit a társaságból meghívnak egy sörre, erre ő szétosztja a három deci sörét öt felé a többiekkel. Más kap egy marék ricát (napraforgómagot). Leül az asztalhoz, és mindenkinek kiszámolja, hogy fejenként hét darab jut. A helyi piacon és a Carrefoureban párszor bevásároltam. A helyi zöldségek, gyümölcsök nevetséges áron kaphatók. Például egy kiló avokádó 360Ft. Egy ilyen adag naranccsal és avokádóval álltam elő a lyukban az egyik estén. A srácok kértek tálat a pincértől, mindent megpucoltak és beledaraboltak, majd mindenkinek körbeadták. A szomszéd asztaloknak is. Nem sokkal később jött is vissza egy kör tökmag. Igen, az okos cigivel is pontosan ugyanezt csinálják. Ha egy családi ünnep alkalmából birkavágásra kerül a sor, felhasználják azt, ami épp az ünnephez kell, a többit meg elajándékozzák. Igazából logikus és szerintem a hűtő előtti időkben nálunk is nagyobb divat volt az ilyesmi. Csak disznóval.

Pár nappal az ottlétünk után Mustafa szólt, hogy sikerült addig leásni a kútjukat, hogy lett vizük. Így már nem traktorral kell felhordani műanyag kannákban. Most már csak az áramot kell valahonnan előásniuk és indulhat az összkomfort. 

Azt látom, hogy nagyon igyekeznek jók lenni, egymással és a természettel harmóniában élni. Azonban sokszor hiányos a tudásuk és a legnagyobb jóindulat ellenére is hülyeséget csinálnak nagy buzgalmukban. Például a Mustafáéknál töltött éjszaka utáni takarításkor kérdeztem, hogy hová tegyem a műanyag hulladékot. Zakarias csípőből mondta, hogy basszam bele a tábortűzbe nyugodtan. Meglepődtem, de tudtam, hogy ez nem köcsögségből van. Elmagyaráztam neki, hogy ennél nagyobb faszságot nem is tehetnének a műanyaggal, mire azonnal előkészítettek egy helyet, hogy mostantól oda gyűjtik a műanyagot betüzelés helyett. (más kérdés, hogy az összegyűjtött szeméttel Marokkóban mit lehet kezdeni...)

Azt írják/mondják/javasolják minden felületen az okosok, hogy a kábítószeren kívül a vallás a másik téma, amit szigorúan minden körülmények között kerülni kell Marokkóban, ha jót akar magának az ember. Nos, valójában mindkettő rendszeresebb téma, mint az időjárásról való üres fecsegés más országokban. Ebből kifolyólag a következő bejegyzésben a muzulmán vallás helyi fiatalok általi értelmezését fogom felrajzolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://deep-trip.blog.hu/api/trackback/id/tr3214404276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pörköltszaft 2019.01.09. 13:56:44

Képzeld, végigolvastam minden bejegyzést a blogban. Egész jó, csak nagyon csapongó (gondolom a cigi miatt :) ) De csak így tovább, jó, hogy vannak még hippik. Ui.: Ne írj olyat, hogy erről majd később, mert vagy nyolc dolognál leírtad, de szerintem csak egyszer (a csajozós arabnál) írtál róla ténylegesen később. Mondjuk ez is a csapongás része. Max olvasd el másnap egyszer, javítsd, aztán publikáld. Vagy ahogy érzed :)

Zoran Božić 2019.01.09. 15:49:39

@Pörköltszaft: Nagyon örülök, hogy végigolvastad! Képzeld el, ha valami, a cigi biztosan nem játszik közre a csapongásban. Lehet, hogy pont az abbéli igyekezetem okoz ilyen kavarodást, hogy próbálom téma szerint rendezni a gondolataim egy részét és nem csak időrendben leírni. Vagy az, hogy nem tudom kontrollálni az agyműködésemet. Nem tudom, hogy pontosan mikre gondolsz. Hogy vannak bejegyzések, amik kitekintések és nem passzolnak az időrendben történő események sorába, vagy más? Pont ma is egy ilyen fog következni :D

Ahová oda van írva, hogy "erről majd később", ott az azt jelenti, hogy arról fogok írni később. Ezt veheted készpénznek. ;) Az összes ilyen szál el fog varródni, mire a végére érek. Ennek ellenére lehet, hogy a jövőben nem lengetem be.
süti beállítások módosítása