Az egyedül utazásról eddig talán még nem ejtettem szót. Meg arról sem, hogy a saját agyamban hogyan és miért teszek különbséget a turista és az utazó között. Szóval ez egy ilyen értelmező bejegyzés lesz a szóhasználatomhoz. Utána pedig egy kis ízelítő arról, hogy hogyan mennek napjainkban a csajozós-pasizós dolgok Marokkóban.

Képzeld azt, hogy állatkertbe, vagy inkább cirkuszba mész. Ebben az esetben te kívülről vizsgálsz egy mesterségesen előállított állapotot kijelölt útvonalon végighaladva, vagy nézel egy a részedre begyakorolt produkciót a nézőtérről. Most én nem azt mondom, hogy be kell mászni az oroszlánok közé, de remélem érzékelhető, hogy az említett helyeken élő állatok élete mennyire nem tudja képviselni azt, hogy valójában a szabadban hogyan működnek. A természetes környezetében, természetes körülmények között kell lennie mindenkinek, hogy önmagát tudja adni. Amikor néptáncosként viseletbe öltözve adunk elő régi falusi szokásokat, táncokat, akkor is műsort adunk és nem azt látják a nézők, hogy valójában kik vagyunk és mit csinálunk a hétköznapjainkban. Ezek szerepek. Persze, külföldi turnékon, amikor viseletben volt az együttes, találtak már meg minket nyugat-európai nézők olyan kérdésekkel, hogy amúgy mi ismerjük-e az elektromos áramot, szóval ők teljesen bevették a műsort... Természetesen nem bűn megismerkedni régi népszokásokkal, nem bűn hagyni magad, és vezetett programokon részt venni egy nyaralás során, de ebben az esetben turista vagy. Ha pedig nem hagyod magad, akkor vagy utazó. Ha vadászod azokat a lehetőségeket, amiket pont nem akarnak megmutatni neked, ha olyan helyekre mész, ahová idegenek/külföldiek nem szoktak, akkor már pontosabb képet kapsz. Persze a teljes valóság örökre rejtve marad, hiszen a vizsgálat tárgya mindig másképpen viselkedik, amikor megfigyelik és másképpen amikor nem. Ha a házadba érkezik egy vendég, aki akár lehet a legjobb barátod, már máshogy viselkedsz, mintha egyedül lennél. Ez teljesen természetes, de nem összetévesztendő azzal, amikor fizetésért adsz elő egy műsort a vendégednek ;)

Ami az utazást illeti, ha már ketten vagytok valakivel, azzal már egy burkot képeztek, és valamennyire kizárjátok a külvilágot. Külső szemlélők lesztek, egymásra figyeltek és egymással beszélitek meg a látottakat. Nyilvánvaló, hogy ezt a külvilág-kizárást egyedül is megteheted, de ha nem turistáskodni szeretnél, nem kívülről vizsgálni, hanem beolvadni, átélni, akkor a legjobb csórén kiállni minden nélkül, és átengedni a tested a sodrásnak. Ezt csináltam én. Nem kell soha sehová időre menni, nem kell senkihez egy másodpercnyit sem igazodni, bármikor menet közben változtathatok a tervemen, és nem kell egyeztetnem senkivel sem. Minden receptoromat arra tudom használni, hogy szívjam magamba az új információt. Megvannak az előnyei a társas utazásnak is, de nekem erre volt szükségem. Így esett, hogy a város felfedezése közben volt, hogy órákat töltöttem vadidegen emberekkel beszélgetve és senki nem várt toporogva, hogy húzzunk már tovább a faszba.

Nyilván előzetesen végiggondoltam, hogy mik a variációk és úgy vágtam bele az útba, hogy tudtam, hogy nincs szar verzió. Ha úgy adódott volna, hogy mindenki zárkózott, visszahúzódó, ne-adjisten ellenséges köcsög, még akkor is ott a természet, ami biztosan nem bunkózna velem, hiszen barátok vagyunk. Meg ott vagyok magamnak én és nyugodtan tudom írni a forgatókönyvemet. Szerencsére egy ennél jóval jobb verzió vált valóra, ami által meglehetősen élménydús és intenzív trippem volt.

Társalgási tipp antiszociális utazók részére: Az idegenekkel való kommunikációra visszatérve, ez egy nagyon jó gyakorlat arra, hogy ismerkedjünk, szocializálódjunk, kezdeményezzünk. Gyakorlatilag rá vagyunk kényszerítve, ha nem akarunk kussban tölteni egy teljes utat. Ellenben nincs veszteni valónk. Nem lát a barátunk, aki kiröhög, ha kosarat kapunk, vagy ha nem helyesen beszélünk idegen nyelven. Jó eséllyel soha nem fogunk újra találkozni azzal az emberrel, aki visszautasít, vagy aki előtt beégetjük magunkat. Egyébként én ezek a dolgok miatt egyáltalán nem paráztam, de ha valaki kellően introvertált, akkor nyugtathatja magát a fentiekkel. A marokkói utam alatt egyébként egyetlen egy ember sem volt, akihez ha hozzáfordultam, ne tudtam volna vele értelmesen kommunikálni. Nagyon nyitottak voltak egytől egyig és senki nem takarózott azzal, hogy nem ért angolul és hagyjam békén. Elmutogatták, elmondták arabul, franciául, vagy akárhogy, de nem tereltek le egyszer sem.

Ilyen beszélgetős figura volt Abdul is, akinél a korábbi posztban teáztam. Az Atlaszon túlról jár árulni a törzse tagjai által készített portékát. Az általa árult ruhák nagy részét egy család- és nősegítő szervezet tagjai gyártják, övék az üzlet is és a profit nagy részét a magukra maradt nőkre fordítják. Hét nyelven beszél és öt csaja van a világ minden részéről. Interneten tartja velük a kapcsolatot ér rendszeresen látogatják. Természetesen arra ügyel, hogy a hölgyek egymással ne találkozzanak semmi szín alatt. 

Nyelvi kitekintő: Az itt élők anyanyelve arab, de a - hogy is mondjam - erős francia kötődés következtében franciát tanulnak az iskolában. Az angolt és az összes többit pedig önszorgalomból, vagy kényszerből szedik magukra.

Csajok és pasik: Az összbenyomásom az, hogy a marokkóiak kb. két generációval vannak lemaradva tőlünk minden szinten. Példa itthonról: kis pöcs koromból erősen él az emlék, hogy az akkori felnőttek szinte kivétel nélkül cigiztek és a csikkeket össze-vissza pöckölgették mindenhová, meg hogy az autók belseje annak köszönhetően volt tiszta, hogy az ablakon dobáltak ki mindent. Mára ez erősen megváltozott. Nem egyik napról a másikra, de 20-30 év alatt jelentősen. A szemetelés egyre ritkább jelenség (már szelektívek is vagyunk), és az én szememnek sem természetes látvány. Ma már legszívesebben elnyomnám az arcán az égő csikket annak, aki vagányan széthajigálja. Természetesen ezt nem teszem meg, mert van önuralmam, így csak szólok, hogy elejtett valamit. De az inger azért ott van. A vallás és társadalmi elvárások által felhúzott ősi falak is sorban omladoznak. Már elválnak a szülők, mert nem kell azzal foglalkozni, hogy ki lesznek prédikálva a templomban. Ez a szégyen régen a világ végét jelentette, ma meg semmit. Fontos megjegyeznem, hogy nem pártolom a válást, ha az mindenféle apró, egyébként odafigyeléssel kezelhető faszság miatt történik, de van, amikor nincs más út. A házasság előtti szex pontosan ugyanolyan mértében van jelen, mint a világtörténelem bármelyik időszakában, csak most már nem kell titkolni. Ezt is elértük. Azt tapasztaltam, hogy Marokkó pontosan ezen az úton halad. Bontják a falakat, lazítják a bilincseket, próbálnak fejlődni. Saját magukat egyébként a legliberálisabb arab országnak tartják.

Ami a társas kapcsolatokat illeti, a helyzet az, hogy a srácoknak már szinte mindent szabad, bulizhatnak, ihatnak, csajozhatnak büntetlenül. Annyi a szépséghiba, hogy ezt leginkább külföldi nőkkel tehetik, mert a helyi lányok szülei még azért csúnyán néznek. De lássuk be, az internet és olcsó repjegyek korában rájuk szakadt a világ. Ellenben a fiatal csajok még csak ott tartanak, hogy házibulikban bebasznak, majd addig nem mennek haza, amíg látszik és érződik rajtuk az esti vodka. Vagy a belföldi buli-turizmust választják: hétvégente mindenki (mármint aki nő) odébb utazik egy városnyit és ott csapja szét magát. Így jó eséllyel nem szúr szemet senkinek. Láttam. Így van. Hordákban érkeznek a tini csajok minden hétvégén. Mini ruhákban mennek a bárokba, diszkókba és gyakorolják a gold digger szakmát (ezt nem én mondom, hanem a helyi srácok), vagy csak épp úgy szórakoznak, ahogy a mi lányaink is szoktak.

A következő részben tanulságos vidéki kerékpártúrára viszlek. Addig is hallgass finom tuareg zenét!