Helló, mobilon olvasó olvasó! Ha érdekelnek az előzmények, kattints az alsó sarokban található szendvics menüre! Kissé el vannak rejtve.

Pénteken fél tíz körül beszálltam a transzferbuszba, és ott megpillantottam Lehelt. A barátommal körülbelül hat éve találkozhattam utoljára, előtte meg nagyjából a szabadságharc idején. Úgy tudtam, hogy Dél-Koreában tanít, de mint az gyorsan kiderült, már nem. Épp itthon van, és utazik Marokkóba. Mondom, fasza. Én is. A világ kicsi.

A repülőtérről megpróbáltam felhívni a szállásomat, de nem voltak elérhetőek, és az üzeneteimre sem válaszoltak, így már első estére csövezés volt kilátásban.

A repülőn két elszabadult anyuka mellett utaztam. Mókásak voltak. Nem úgy az előttem ülő kopasz fickó, aki a hólyagosra égett fejét vakarta agresszívan öt percenként. (Hol a faszban égett le így Magyarországon, télen?)

Minek ment oda vol.1.: a leszállást követően körülbelül öt percig kellett várni, míg a lépcsőt odatolják a repülő ajtajához, de már bele is kezdett egy öreg fasz, hogy: "igen, ez az arab mentalitás, ez az arab stílus, ilyenek ezek mind." Ez is a legjobb helyre jött...

A reptér építészetileg meglehetősen oda van rakva. Egy dolog vonta csak el a figyelmem. Láttam egy csoki nőt. A haja apróra volt fonva. DE képzeljétek el azt, hogy a hajatok a szemöldökvonalatok közepénél kezdődik, és onnan be is van fonva! Szóval kb négy ujjnyi homlokát a sajátommal összehasonlítva arra jutottam, hogy a teremtő is szűkös erőforrásokból gazdálkodik. Ha valakinek többet adott, azt másnál kispórolja.

Lehellel és útitársával, Jucival - aki egy nő – közös taxival beutaztunk a "medinába" (mindenhol ez a neve a fallal körülvett óvárosnak), a "riádjukhoz" (ez meg kb a minden szállások neve), és ott megkértem a helyi intéző csókát, hogy próbáljon rá a szállásom számára ő is. Hasonló sikerrel járt, mint én. Mivel közben be is buktam az összes buszomat Essaouira felé, ott maradtam a pajtásokkal egy éjszakára az ő szállásukon. Miután másnap megérkeztem Essaouirába kiderült, hogy a szállásommal nem volt semmi gáz, csak a telefonnal nem annyira foglalkoznak. Ők lazák.

A szállás elfoglalása után fertőtlenítettünk egyet. (A reptéren vásároltam egy liter tömény italt. Szigorúan egészségügyi okokból, mert mint azt a közeli ismerőseim tudják, gyenge és rövid a belem. Könnyen rámjön a fosás már az újvidéki víztől is). Majd mivel egyikünk már nagyon éhes volt, elindultunk vacsorát vadászni.

A Riádok és kb minden más is úgy néz ki, hogy az általában szűk utcákon egymásba épített házakon van egy ajtó, amin belépve bukkan elő minden szép és színes, amit addig csak fotókon láttál. Nagyon szeretik a színes, díszes csempéket, és tele is vernek vele mindent, amit mi nem szoktunk. Csak ezt ők - ellentétben a portugálokkal - belülről teszik. Kivéve a fürdőszobákat. Azokat nem annyira csempézik, inkább kikenik valami menő színű, vízálló vakolattal. Nagyon bátran nyúlnak az élénk színekhez. Ezt el lehetne tanulni tőlük.

Minta a falban:

Belső terek. Eklektika, de valahogy mégis jól esik a szemnek:

Csempék közelebbről:

Fürdőszoba. A hely, ahol nem használnak csempét:

Mivel hozott anyagból dolgoznak, már ami az építészetet illeti, Marrakechben kívülről minden ugyanannak a színnek a különböző árnyalataiból van. Ízlés és színtévesztés kérdése, de valahol a sárga, a piros, a rózsaszín és a lila között mozog. A kivételek azok az eszméletlen aprólékossággal díszített ajtók, kapuk, kávák, teljes homlokzatok. Ezek általában kézzel készült minták:

Contemporary art in Marrakech:

Egy régi, de mintás ajtón keresztül csöppentünk Wes Anderson és a teve-burger világába. De erről már csak a következő postban olvashatsz. 

Viszlát!