Veled történik az év vége környékén olyan, hogy annyira lelazulsz, hogy megszűnik relevánsnak lenni, hogy épp milyen nap van? Nos, szerintem ma, azaz csütörtökön van szerda, így most jön a szerdai bejegyzés. 

Amine a megismerkedésünk másnapján felajánlotta, hogy költözzek oda hozzájuk pár napra, hogy megtapasztaljam, hogyan él egy átlagos marokkói család. Tudjátok, hogy mennyit agyaltam a felajánláson? Semmit. Ilyen bizalmi dolog, vagy megérzés ez már megint. Mi baj lehet? Nos, azért egy kicsi lett, de ehhez meg kell osztanom néhány kis színest, hogy mindenki értse: 1. épp két hónappal a térdműtétem után utaztam ki, alig tudtam lépcsőzni és guggolni meg aztán pláne nem. 2. Nagyon jó az emésztésem. Úgy is mondhatjuk, hogy a szám és a segglyukam nyílegyenesen van összekötve körülbelül egy méter béllel. 3. Ha van is WC egy ilyen régi lakásban, az általában pottyantós. Kell tovább magyarázni?

Azért a költözés előtt még beszúrtunk egy kirándulást, amiből útközben kettő lett.

Kirándulás Ayn Lahjarba

Aminenal és Djallillal elmentünk vidékre egy napra. Az úticél Ayn Lahjar volt, Zawitt Chirf területén. A Chirf a srácok elmondása szerint gyógyító embert jelent. Náluk felé ez úgy működik, hogy a gyógyításért nem pénzt, hanem bármi mást fogad az ember. Besántikálsz, meggyógyít, beteszed a takarója alá, amit gondoltál, majd kisétálsz. Utána a gyógyító csóka az összegyűjtött javakat szétosztja a rászorulók között. Vagyis nem szétosztja, hanem mindenki viheti tőle azt, amire szüksége van.

Grande taxival mentünk. Ezek általában öreg mercik, a mi járgányunk is az volt. 770000 km volt benne, de mondta a sofőr, hogy ez soha nem megy tönkre. Úgy működik a rendszer, hogy addig nem indul el a kocsi, amíg tele nem lesz. A tele jelen esetben legalább hét embert jelent az ötszemélyes kocsiban. Nagy vidáman gurulunk a félsivatagos tájon keresztül már egy ideje, amikor az út szemközti oldalán feltűnik egy család. Satufék, ordibálva beszélgetés, majd a sofőr kiszáll és bebassza az egyik kb. kilencéves forma gyereket előre és teli gáz. Na, ez felénk minimum egy pánikrohamért és rendőrért kiált, mert gyerekrablás szaga van a dolognak. Kérdezem, hogy mi a fasz? Mire röhögve elmondják, hogy a kisgyerek túsz. Így intézett magának visszfuvart a taxis. Laza.

Hátsó sor:

Első sor a tússzal és egy manóval:

Meg nem mondom ennek a városkának a nevét, ahol pont a másnapi regionális óriás-piacra készült a nép. Ekkor még meglehetősen szellős volt a helyzet. Itt vettünk friss birkahúst meg faggyút (ezt szándékosan kérték a srácok!), és gyalog mentünk tovább. Sajnos, vagy nem sajnos, de úgy alakult a következő nap, hogy nem volt alkalmam visszajönni megnézni a vásárt.

Nem csak a halászok alszanak bárhol és bármikor:

Szomorú csacsi a lányoknak:

Így néz ki, amikor az oázis széléhez érünk:

Odaérve meg kellett állapítanom, hogy nem kell sivatagba menni ahhoz, hogy oázist lásson az ember. Sok datolyafa, sok énekesmadár, kispatak, nyugalom, gitárzene. Azt talán még nem mondtam, de egyértelmű gondolom, hogy mivel Amine nem én vagyok, ezért természetesen ő is tud gitározni meg énekelni.

Panellakások tapétamintái:

Pálmafa gallyat gyűjtöttünk, tüzet raktunk, aztán sütöttünk. Itt ettem életemben először olyat, hogy fűszermentes sült birka faggyúval - amit amúgy a tűzbe is tettünk, hogy átjárja az illata a húst. Vagy nagyon éhes voltam, vagy tényleg jó volt. Ezt csak akkor fogom megtudni, ha újrapróbálom, mindenesetre határozottan pozitív meglepetésvolt a sült faggyúkocka egy szelet kenyérben szétolvasztva. Nem gondoltam volna, na. Ez az oázis is megérdemli, hogy elvesszen benne az ember.

Több, a területen lakó kóbor kutyát is megetettünk. Úgy vettem észre, hogy ebben a világban a kutyáknak nem jár a macskákat övező tisztelet. Egyenesen vannak faszkalapok, akik igyekeznek lemérgezni őket. De Aminék, mint a többiek, akikkel megismerkedtem, nagyon nagyra becsülik a négylábú testvéreket. Partnerként tekintenek rájuk, nem az ember alá sorolt élőlényként. Mindenképp legalább egy egységgel közelebb állnak a természethez, mint az átlagos európai ember és ezt jó megélni.

Hogy, hogy nem, ezen az estén megint a lyukban kötöttünk ki, hogy végül mégse ott kössünk ki igazán...