Úgy alakul a helyzet, hogy még egy teljes adag Marrakech jön szembe, mielőtt megékezek Essaouirába. Indítsd a zenét és mehetünk is! (Gnawa = gnaoua = tradicionális marokkói, de azon belül is essaouirai gyökerű zene)

Ott hagytam abba a történetet, hogy éhesek voltunk, és vadászni indultunk.

Ő az a díszes, de régi ajtó, amin belépve egy belső udvarra érkeztünk, ahol várt a tevehús:

Ízléses színek, minden telibe csempézve, éppen termő, hatalmas citromfák alatt vannak az asztalok.

A pincérek mintha egy Wes Anderson filmből léptek volna elő, már-már karikatúrába hajlóan udvariasak. Hozták az étlapot, rajta azzal a tétellel, hogy camel-burger. Finom volt. Vadas beütésű marhahúsra emlékeztetett. Ittunk egy helyi sört is. Sör. Semmi extra. Hacsak nem az, hogy a burger után egy kissé teveszaga volt. Bár ez lehet, hogy inkább a számról került a pohárba.

Kaja után elindultunk az életbe, és itt jött egy könnyed kultúrsokk. Előre szóltak a szállásadóink, hogy a turistákat gyakorlatilag mozgó pénznek látja a medinán belül mindenki. Konkrétan mindenki. És elképesztően kidolgozott módszereik vannak arra, hogy mindenért pénzt kérjenek. Bele is sétáltam az első és szerencsére egyben az utolsó leckémbe azonnal: A főtérre igyekezve sikerült bekavarodnunk olyan sikátor-labirintusba, ahol néhol már behúzott nyakkal kellett haladni, hogy ne verjük be a fejünket. GPS segítségével nyilván magunk is kijutottunk volna, de egy helyi bringás gyerek akaratunk ellenére felajánlotta, hogy kivezet. Mondom ok, ennek majd adok egy húszast, vagy valami. (egy Dirham kb 28 HUF). Kiértünk, majd kérte a jussát és megjelent a smasszerja, aki elmagyarázta, hogy tekintve hogy rosszabbul jártam volna, ha útbaigazítás helyett inkább jól kirabolnak és bukom az útlevelem meg a pénzem, mindenkinek jobb lesz, ha rendesen tejelek. Itt a húsz helyett már ötvenben láttam a megoldást, de erre kiröhögött a csávó és nyomatékosítás gyanánt belépett az aurámba. Száz lett a mindenkinek megfelelő megoldás. Azóta már tudom, hogy mivel egy lakosra három rendőr jut és üldözik az ilyen geciket, csak el kellett volna hajtani őket a picsába. Tényleg komoly erőket fordítanak a turisták és a közbiztonság védelmére, amit személyesen is megtapasztaltam egy essaouirai telefonlopást és annak következményeit végignézve. 

Amúgy gondolkodtam egy pillanatig autóbérlésen is, de letettem róla. Egy másodperc taxizás után megveregettem a vállam. Bolond módon közlekednek a gyalogosok, a bringások, a motorosok, az autók, a lovaskocsik és a buszok is. A többi rendben van. A medina szűk sikátorain, ahová már nem férnek be a kocsik, de a gyalogosok is alig, ott komoly motoros forgalom van. Néha világítás nélkül is. És nem, nem jók benne és nincsenek hozzászokva. Lépten-nyomon fékezgetnek, utolsó pillanatokban csapják el a kormányt, majdnem elesnek. Viccesek, amíg nem én ülök mögöttük, vagy nem jönnek nekem. Őket kiszolgálandó kis két négyzetméteres trafikokban vannak házi benzinkutak.

Macskák: Nem bánthatják őket a muzulmánok. Ha azt hiszed, hogy láttál már sok macskát egy rakáson, nem láttál. Aki rosszul van tőlük, az határozottan menjen más irányba. Essaouirában láttam, ahogy hat felnőtt férfi állt körbe kétségbeesetten egy idegi alapon rángatózó és habzó macskát. Mérgezés. Próbálták tejjel itatni, meg ilyenek. Pontosan olyan komolyan kezelték a helyzetet, mintha itthon egy ember esett volna össze az utcán. Ja, nem! Azokhoz nem mindig mennek oda az emberek. Egyébként a cicáknak van praktikus oldala is: tisztán tartják a városokat. Kizártnak tartom, hogy létezne minden városban szervezett rágcsálóirtás.

Halevő cicák Essaouirában. Nem fogták, kapták.

Hát a főtér az kurvanagy, és a fölhajtás is hasonló méretű. Nem tudom, hogy mennyit változtat a tényen, hogy pont a próféta szülinapján érkeztünk. Azért úgy tűnt, külön buli nem volt a tiszteletére. Óriási kipakolás, tizenvalahány utcazenész csapat, a nők jósolnak, társasjátékokat játszanak, mindenki mindent árul. Ránéztél egy feldobott világítós bisz-baszra? Meg akarod venni. Csináltál egy fotót, amin rajta vagyok? Fizetni akarsz érte. Hallgatod a zenét, amíg elhaladsz mellettünk? Nem, nem te döntöd el, hogy adsz-e érte aprót, hanem tolom a pénzes szitát a pofádba és megsértődök, ha nem fizetsz. Az egyszeri utazónak, aki nem született köcsög, talán kissé nehezére eshet levegőnek nézni, meg elhajtani a picsába az ilyen jó üzleti lehetőségeket, de ha ez már megy, akkor minden jó lesz. Egyébként a zenéjük nagyon jó. Különösen a torzítós erősítőre kötött népi hangszerük. (a zenéről bővebben később) Nagyon jó kis repetitív témákat tolnak vele kongákkal és énekkel kiegészítve. Idős öltönyös bácsik meg durván táncolnak rá, de úgy, hogy nekem ne mondja senki, hogy nincsenek bemindenezve. Felvétel nincs. Nem akartam balhét :)

A helyi viselet: A faszik ruhája pont olyan, mintha Ku-Klux-Klanos csuklyásokat manókkal kereszteznének és utána jelmezbálba mennének. Ezt tudják fokozni azzal, hogy többen is kézen fogva járnak. Barátságból, csuklyás manó jelmezben. A melegeket állítólag elítélik, büntetik, üldözik. Nem tudom. Divatozás szempontjából a nőknek jóval több lehetősége van. Vannak még az én szememmel nézve is gyönyörű ruhadarabok. Szép színek, jó szabás. A másik véglet a párducmintás frottír fürdőköpeny. Ezt különböző változatokban sokan hordják. Zebra, tehén, panda, katica stb...

A főtérről hazafelé tartva az egyszínű épületek tömegéből világított egy fekete-fehér ska-sra kicsempézett pult az utcán, amin macskák hesszeltek. Az első éjszakámon hajnali négy körül arra ébredtem, hogy valami nagyon szép, repetitív ének szól az éjszakában. Müezzin at work. Ők azok, aki napi öt alkalommal élőben imába hívják a hívőket a minaretekből (amik pedig a mecsetek mellé épített rakétasilók). Az jutott eszembe, hogy ha ez minden éjjel ilyen szép lesz, azt el tudom majd viselni. Nagyon kellemesen kúszott be a dallam az álmomba. De mint általában, itt is jön a de. Marrakech nagy, ezáltal nem egy, hanem rengeteg minarettel bír. Fél óra múlva sorba rákezdett mindenki változatos minőségben, kánonban a saját nótájára a környéken, és az eperszemet a habos torta tetejére az az úriember tette fel, aki kb a fejem felett zendített rá, de olyan érzéketlenül, olyan hamisan, hogy a maradandó halláskárosodás ellen azonnal bevettem két füldugót.

Másnap nappali fényben is lecsaptunk a belvárosra. Itt találkoztunk először az általam szabad ügynököknek nevezett arcokkal. Ezek úgy működnek, hogy kiszúrják az egyszeri turistát és ráakaszkodnak valahogy így: "Szervusz testvér! Látom, nézted a fűszereket. Kell nagyon jó fűszer? És papucs? Színes cserép edényeket vettél már? Tudok mutatni olyan szőnyeget, te... De azért éhes csak vagy, nem? Van közel egy jó étterem. Szervezzek neked tevegelést? Szívni szoktál? Jó hasist kérsz? Kólát?" Mint utóbb kiderült, ezeknek a figuráknak semmijük sincs a nagy arcukon kívül és 20%-os részesedésért viszik a kuncsaftokat a félreeső utcákban lévő boltoknak, ahová amúgy csak nehezen tévednének vásárlók. Szóval ez egy szakma.

Ami az árusokat illeti, mindenki nézze meg a Brian élete idevágó jelenetét. Alkudni kötelező, egyszerűen semminek nem létezik fix ára, ellenben minden "best price just for you my friend". Így lehet egy tíz centis fa tevét 400 Dirham helyett 10-ért is megvenni, ha kitartó az ember. Ja, mindenki a barátod, mondtam már?

A bazár:

A királyi családnak szentelt fal. Két véleménnyel találkoztam: vagy nagyon hálásak nekik, vagy utálják őket. Így szokott ez lenni...

A helyi lófarkas butt-plug kínálat:

Óriás karácsonyfadísz- és csodalámpa-bolt:

Fűszerosztály:

A szállásunkra visszasétálva értelmet nyert a kültéri fekete-fehér csempés pult is. Egy hentes üzlet volt, ahová az éjszakai macskák helyére ízlésesen, friss petrezselyemmel díszítve voltak kipakolva a nyers húsok. Egy ÁNTSZ-es mind a tíz ujját megnyalta volna. Azonban ez nem egyedi példa volt, a higiéniát meglehetősen lazán kezelik Európához képest.

Ennyi Marrakechből első körben elég is volt. Elbúcsúztam a véletlen útitársaimtól, majd elindultam ki a medinából a buszállomásra. Az óvárost körülvevő falon átlépve a szűk sikátoros káoszt azonnal felváltotta a rendezett nagyvárosi környezet. Modern, de az ősi építészet stílusjegyeit megtartó társasházak, grandiózus középületek, rendezett zöld terek mindenhol. A hátteret pedig a fali tapétát idézően elterülő Atlasz hegység adja. Beszarás hogy hogy néz ki, és nem tudod lefényképezni. Vagyis le lehet, csak nincs értelme. A fotó soha nem fogja visszaadni még megközelítőleg sem, és ez általában igaz a természet csodáira. Még magamat se tudom normálisan lefotózni, pedig én is egy csoda vagyok, ráadásul minden nap találkozok magammal. A lényeg, hogy mindenhová oda kell menni és saját szemmel meggyőződni. A fotó csak arra jó, hogy előhozza a már meglévő emlékünket.

Társasházak:

A pályaudvar:

És ezután már tényleg az fog következni, hogy megérkezek. Szerdán folytatás!