Aminnal és Djallillal vettünk szardíniát 20 pénzért, megsüttettük 6-ért, majd hárman nem tudtuk mindet megenni, pedig az egyik legjobb választás volt (de erről inkább majd valami kajapornós részben). Egy kis sör a lyukban 16 volt, csak mondom. És egy héttel korábban a piacon 150 lett volna egy vegyes óceán-tál. Ezt is csak úgy mondom. Vettünk még bort az italboltban, meg a srácok hasist. Természetesen én nem próbáltam se most, se máskor, a szagától is rosszul vagyok. Oda se szoktam nézni, ha valaki szív. Fujj. Az italbolt viszont mókás. Mivel nem flangálhatsz az utcán még bontatlan szesszel sem, ezért újságpapírba csomagolnak minden egyes üveget. Direkt erre a célra hozott friss-ropogós, használatlan újságba. Olyan szép ez az egész, ahogy a szabályaikkal bánnak. :) Szóval felpakolva minden jóval és rosszal elsétáltunk a várfal mentén megnézni – szerintük – a kontinens legszebb naplementéjét. A kis lokálpatrióták... Nem is láttak még máshol naplementét. Az az igazság, hogy még én sem láttam az összeset, de ez, ahogy a levegőben lévő sivatagi por miatt mindenféle színekbe fordulva belebukik az óceánba... Nem tudom hogy leírni, a fotó meg nem adja vissza, de ha azt mondom, hogy azok sem tudnak vele betelni, akik ezt minden nap látják, akkor azért van benne valami, ugye? Oda kell menni!
Az óceán bámulása közben gyimesi keserveseket hallgattam, és Amine az egyik dallamra ráugorva elkezdett énekelni egy arab dalt, mert hogy az ugyanaz. Azt esetleg említettem már, hogy kicsi a világ?
Az óceán és a várfal közötti út a tuti hely felé, ami kintről nem is látszik. Le kellett másznunk a sziklákról egy másfél-két méter mélyen fekvő következő szintre. Innen egyébként nagyon gyorsan kellett menekülnünk amint megindult a dagály.
A víz komoly munkát folytat:
"Vajon a nap lement-e?" - variációk egy témára, de igazából nem csak egy helyről:
A második kedvenc képem:
Zerkula János keservese, aminek az arab hasonmásáról sajnos semmit nem tudok felmutatni. Ez itt archaikus magyar népzene. Gyimesi keserves, az előadó pedig az egyik legnagyobb prímás fenomén (nagy szavak, de ha egyszer így van...)
Miután ránk sötétedett, megint a lyukban lyukadtunk ki, és folytattuk a javak fogyasztását. A kocsma egyik sarkában összeverődött kb. húsz ember meg két gitár. A gitárok mentek körbe, és mindenki eljátszott rajta néhány dalt. Baszki, itt én vagyok az egyetlen ember, aki nem tud gitározni? Igen. Be is basztam.
Akinek van kedve, az tegyen ugyanígy szilveszter alkalmából.
Sok élményt, boldogságot, jó utat, és még jobb "hazaérkezést" kívánok mindenkinek!
2019-ben találkozunk.
z
