Az iszlám
A további vagdalkozás megelőzése érdekében szólok, hogy ez itt egy utazás beszámolójának 15. része. Nem önmagában értelmezendő bejegyzés, nem iszlám-reklám, hanem szerves része az élményeimnek. Akit érdekel, az bátran olvassa végig az egészet, talán úgy könnyebben el tudja helyezni ezt az iszlámról szóló írást is. Hajrá!
deep-trip.blog.hu
A kábítószer mellett a vallás a másik dolog, amit az útikönyvek szerint szigorúan tilos szóba hozni. Nos, általában nem kellett, mert gyorsan jött a téma magától ugyanúgy, mint a kábó. Több emberrel beszélgettem erről, és senkivel sem udvariaskodva. Meg van a véleményem az egyházakról, és nem is tartom azt magamban, ha értelmes partnerrel lehet róla társalogni. Előre bocsátom, hogy a beszélgetőtársaim nem teológusok, meg papok, hanem egyszerű emberek, akik a saját gondolataikat osztották meg velem, én pedig nem olvastam a Koránt. Ami a saját vallásukat illeti, a legliberálisabbnak tartják magukat az összes arab ország közül. Emellé hozzáfűzném, hogy én ennek az egy országnak is csak egy kis részét ismertem meg és ott se mindenféle embert.
Első alanyom egy berber negyvenes fűszeres. Mecsetbejáró, igazi hívő. Jó és tiszta gondolatai voltak, de nem lát a világból semmit. Képzeld el azt az életet, hogy egy sikátorban lévő fűszerboltban árulsz egész életedben, az apádtól örökölt helyen, kb. amióta csak beszélni tudsz. Ja, meg imaidőben átballagsz a mecsetbe, és ezen kívül nem sok minden történik az életedben. Ilyen helyzetből azért nehéz tisztán látni. Végül ő is lett a legkonzervatívabb beszélgető partnerem az itt tartózkodásom alatt. Problémának tartja a nagyfokú írástudatlanságot, ami az országban van. Csak egyetérteni tudok vele, mindenképpen hátrány, hogy sokan nem tudják elolvasni, majd értelmezni azt, amit elvileg követniük kellene, és ez elég sok szarhoz vezet a világban...
Tőle tíz méterre találkoztam a második alannyal. Igazából a legjobb arccal.
Jasin, egy másik fűszeres Jemenből. Vegyes házasságból származó srác, akinek tele a fasza a marokkóiakkal meg a jemeniekkel is. A bigott vallásosoktól okádik. Magát belső muszlimnak tartja. Ez azt jelenti, hogy a vallását privát dologként éli meg, ami csak rá és az istenére tartozik, ezért nem jár mecsetbe sem.
Az üzletben együtt borozunk, miközben kurva jól gitározik, és király zenéket mutat. Ilyeneket, mint az alábbi:
Miután elfogy a bora, azt mondja: "fuck it!", és bezárja hamarabb az üzletét, majd elhív tovább inni. Eltaxizunk a picsába 7, azaz 7 Dirhamért. (Az 196Ft.) Beülünk egy külvárosi kocsmába, és borozva beszélgetünk egész éjszaka. Amikor teleszalad a fasza a körülötte lévő világgal, olyankor mezítláb elindul az óceánparton egy többnapos túrára Imsouanig meg vissza. Egy igazi outsider a muzulmán világban. Sajnálom, hogy többet nem találkoztam vele, de miután visszaértem a saját túrámról, ő pont elindult az ő sétájára.
„Adrien Brodynak” elmeséltem, hogy milyen kellemes élményben volt részem, amikor a bringatúrán megsegített az atlaszi asszony. Durva volt, hogy még csak a szeme sem rebbent, azt mondta, hogy ez a legtermészetesebb dolog. Alap. A rászorulókon és az úton lévőkön segíteni kötelesség. Soha nem tudhatod, hogy mikor és kitől kapod vissza. A Korán szerint, ha egy embert megölsz, az olyan, mintha mindet megölted volna, ha egy embert megmentesz, az meg olyan, mintha az egész emberiséget mentenéd meg. Most lehet, hogy ilyen nincs leírva a Koránban, de nem mindegy, amíg ezek az emberek ennek megfelelően próbálnak élni?
Ezzel összefüggésben Amine a következőképpen adta elő a lényeget azzal kapcsolatban, hogy mennyire praktikus vallás az iszlám (annak ellenére látja így, hogy ő is a belső muzulmánok táborát erősíti):
Öt alap pillére van az iszlám vallásnak:
-Higgy Istenben!
-Naponta imádkozz!
-Ha megteheted, zarándokolj el Mekkába!
-Segíts a rászorulókon!
-Tartsd meg a ramadánt!
Az első pont az egy alapvetés, hiszen ha nem hiszel, akkor nem vagy hívő. A napi imát minden férfinek, akinek módjában áll, a hozzá legközelebbi mecsetben kell elvégeznie. Ez azt jelenti, hogy ha hardcore hívő vagy, akkor napi ötször oda-vissza sétálsz egy egészségeset, a mecsetben pedig technikailag tornázol, vagy jógázol egyet, miközben egy kicsit meditálsz. Be kell látni, hogy ennyi mozgás a modern, egész napjukat a seggükön töltő emberekre nagyon ráférne. A következő három pont némileg összefügg. Mekkába mennie tényleg csak annak kell, akinek van miből, de ha már megy, akkor megtapasztalja, hogy milyen úton lenni. Aki rendesen tartja a ramadánt, az nem csak egy tisztítókúrát/böjtöt csinál végig, de megtapasztalja az érzést, hogy milyen éhezni. Ha ezeket átérezted a saját bőrödön, akkor igazán tudod, hogy mit jelent a te segítséged annak, aki rászorul. Hogy ezt valóban így csinálják, arra számtalan példát tapasztaltam. Marokkó szegény ország, sok a koldus az utcákon. Pár nap után azonban már teljesen természetes volt, hogy nem agresszív velük senki. Sőt! Azok is adnak nekik valamit, akiknek látványosan nincs miből. És ezt a mentalitást már a kisgyerekekbe is belenevelik. Mármint nem a roki koldus gyerekekbe, hanem az összesbe. Azt mondják, hogy most én vagyok a felnőtt, akinek van miből, ezért adok neked csokira, de ne felejtsd el a magamfajtát, ha öreg leszek! Az állam részéről szociális háló gyakorlatilag nincs, szóval erre az alulról szerveződő rendszerre rá is van szorulva mindenki. A háló hiánya abban is megmutatkozik, hogy orvoshoz se nagyon tudnak eljutni a szegények. Ami nekünk egy egyszerű kéztörés, az náluk lehet, hogy egy életre rosszul összeforrt csont lesz. Egy beteg fog nálunk tömés, náluk egy elvesztett fog. Tényleg sok embernek hiányos a fogsora, de biztos vagyok benne, hogy nekik egy tömött sincs. ;)
Találkoztam olyan emberekkel is, akik konkrétan azt mondták, hogy baszódjon meg az egész muzulmán vallás úgy, ahogy van. Ők berberek. Az őseik is azok voltak, és berber földön vagyunk, ami sokkal régebb óta az volt, mint hogy egyáltalán betette volna a területükre a lábát az iszlám. A berberek északnyugat-afrikai őslakosok, akik genetikailag valóban nem arab származásúak. Csak hát jött az iszlám... (eddig sok tuareg zenét osztottam meg. Ők például a legnagyobb berber törzs.)
Meg aztán ott van az a srác, aki szó szerint a következőt írta bele a telefonomba magáról:
"Almowahid= the one who unite all the beliefs to one and unique belief based on the respect of every culture and philosophies of life and religions and also oculte science. And with tolerance and exchange of knowledge." Hozzám talán ez az álláspont áll legközelebb. Vele a vallás mellett csillagászatról, filozófiáról, psychedeliáról is sokat beszélgettünk. Azért értékelem nagyra ezeket a társalgásokat, mert látom, hogy nekik sokkal több energiába telik beszerezni azokat az információkat, amiket az európai ember már alapvetésnek gondol. Aktívnak kell lenniük, mert magától nem jön szembe semmi, ami előrevihetné a gondolkodásukat.
Ami a muzulmánok kontra mindenki más témát illeti, többféle nézettel találkoztam. Amine-t nagyon zavarja, hogy a vallásuk miatt a világ számos részén utálják őket, holott ők is csak egyszerű emberek, akik senkit sem akarnak bántani. Mások szerint a nagy világvallásoknak tiszteletben kell tartaniuk egymást. Megint mások pedig azt mondják, hogy a muszlimok elismerik az összes nagy világvallás tanait, Jézust is prófétának tartják. Azt mondják, hogy ezek a vallások egymásra épülve alakulnak, fejlődnek és el kell ismerni, hogy a muzulmán ezek közül a legfiatalabb, azaz rendelkezik minden tudással, amit az elődök összeszedtek, és ehhez még a sajátjukat is hozzátették. Szóval ők lennének itt a legprogresszívebbek, a világvallás 5.0.
Az én véleményem (ez a szó itt most ki van emelve. Jelentősége van.) meg az, hogy minden vallásnak meg van a maga helye és ideje, amikor az őt gyakorló társadalom javát tudja szolgálni. Majd miután a benne lévő értékek alapvetéssé válnak egy társadalomban, úgy jár el felettük az idő. Kívánom, hogy minél hamarabb jusson el ide mindenki, és szűnjenek meg az egyházak!
Ui.: a fotót loptam. Ráadásul nem is marokkói, hanem szép. Az iráni Nászir al-Mulk-mecset látható rajta. És aki lőtte, az Mohammad Reza Domiri Ganji. Javaslom nézegetni a beszarás képeit itt: http://gravity.ir/